Siklós és a Mohácsi vész      (4. nap)

Csütörtök reggel búcsút vettünk a Szinbád panziótól, majd Pécstől, és Siklósra utaztunk. Először a vár nagysága majd pedig a nagyszerű idegenvezetés varázsolt el mindnyájunkat. Idegenvezetőnk, egy fiatal hölgy, nagy szeretettel fogadott bennünket és úgy invitált be bennünket a várba, mintha hazaérkeztünk volna. Olyan szívhez szólóan mutatta be a vár  és hajdani lakóinak történetét, hogy csak könnyezve lehetett végighallgatni. Megtelt a szívünk hálával és örömmel. Boldogan barangoltuk be a vár minden zegét, zugát. 

Kicsit megkésve érkeztünk meg Malkocs bej dzsámijához, ahol átismételtük az előző napokon a dzsámikról tanultakat. Érdekesek voltak a berendezési tárgyak, az épület története valamint az is, hogy egy ma is használatban lévő imahelyről van szó.  

Csütörtök délután a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen folytattuk történelmi zarándoklatunkat. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyílt meg a Mohácsi Történelmi Emlékhely. A park területe 1700 katona végső nyughelye. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthattuk. A fegyvereket, lovakat megidéző sírjelek sokasága eleven mozgást teremt a csendes sírkertben.

Varga György vezetésében megismertük a különböző sírjelek jelentését. Kirajzolódott előttünk az a régi, tragikus kimenetelű augusztus 29-i nap, amely annyi szenvedést hozott szegény népünknek. Megilletődve, a helyhez illő csendben jártuk végig a kertet és érkeztünk meg a kis lélekharanghoz, amelyet megkondíthattunk hősi harcban elesett elődeink emlékére. Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklése után meghatódva hagytuk el az emlékhelyet.

A busznál pár pécsi diák várt bennünket, hogy elköszönjenek tőlünk. Igaz mi még nem haza utaztunk, de Baranyának és a pécsi diákoknak, barátoknak, szerelmeknek búcsút intettünk. 

Máté Pintér