Pécs, mint kulturális főváros   (2. nap)

Az érkezésünk utáni második napon Pécs szépségeivel ismerkedtünk meg. Turisztika szakos zsolnaysok vezettek bennünket kedves tanárnőjükkel együtt és tartottak érdekes előadásokat a város nevezetességeiről.

A ferencesek utcáján, a Jókai téren át érkeztünk meg a gyönyörű Széchenyi térre. Meglátogattuk a ma keresztyén templomként működő, egykori Gázi Kaszim pasa dzsámiját majd ellátogattunk az Unesco Világörökség részét képező római kori őkeresztyén sírkamrákba is.  

Sok érdekes ismerettel gazdagodtunk. A Dóm téren álló neoromán stílusú impozáns Bazilika sem maradhatott ki a látnivalók sorából.

Később, a margittai és a pécsi diákok vegyes csoportokra osztva játékos feladatokon keresztül a város más nevezetességeit is felfedezhették.

Aki azt gondolná, hogy a fentiek felsorolásával véget értek a második nap eseményei, téved. Pécs látnivalóinak megtekintése után Pécsváradra indultunk. 

Kedves hölgy ismertetett meg bennünket a " vár", valójában egy erődített hajdani bencés monostor történetével, melyet valaha Szent István király alapított 998-ban, Koppány legyőzése után. Figyelmesen követtük a hölgyet és hallgattuk az érdekes históriát, amikor is váratlanul katartikus élményben volt részünk. Egyikőnk sem számított ugyanis arra, hogy egy ajtón belépve rögtön visszaléphetünk a 10. századba. Az ajtó mögötti templom ugyanis épp ebből a századból maradt fenn.Jómagam leghátul állva csak a csodálkozó kiáltásokra lettem figyelmes. Fantasztikus élmény volt! Lelki szemeimmel láttam az egykori, napi hétszeri imára bevonuló szerzeteseket, sőt valahol még a későbbi II. Béla néven uralkodó Vak Bélát is látni véltem gyermekként az ódon falak tövében. 

Pécsvárad. Regehangulat, lélekfeltöltő közeg, meg egy jó nagy kanálnyi kedvmeghozó. Egyszóval Pécsvárad. Diáklelket nehéz lekötni, tartja a le nem jegyzett, tanárok közt nagy népszerűségnek örvendő szállóige. A jég megtört, a szállóige jó messzire repült, mikor csipetcsapatunk bemasírozott a pécsváradi monostorba. Az arcunkat ütlegelő szél elől a monostor száz mesét őrző falai közé bújtunk. Gyermekek lévén a legegyszerűbb móka kötött le minket: a nasira szánt aprópénzünket bedobigáltuk egy fénykorában víztartályként funkcionáló gödörbe, elmormolva egy kívánságot. Miután kiszórakoztuk magunkat a pénzünk eme módon való elköltésén, szemünket egy új hely csillogtatta meg: egy eredeti állapotban megmaradt, templomként üzemelő hely. Az ódon, kopott falak mintha nosztalgiázva mosolyogtak volna, a régmúlt idők emlékei találkoztak a fiatalokkal. Csodás kombináció. A monostor után sétára indultunk a monostor udvarán, belefeledkezve a virágzó fák látványába. A buszra mosolyogva, szélkicsípett arccal, meg persze pár szuvenírrel léptünk fel.

 Nóti Arianna, IX. osztályos tanuló